Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja

A holokauszt áldozatainak és az antiszemitizmus elleni küzdelem nemzetközi emléknapját az ENSZ-ben 2005-ben határozták meg az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor felszabadításának 60. évfordulója alkalmából rendezett összejövetelen. Szilvan Salom izraeli külügyminiszter kezdeményezésére hozott határozat előírta, hogy az emléknapot minden év január 27-én tartjuk, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor orosz hadsereg általi felszabadításának napján.

A döntés értelmében két kulcskérdést emelünk ki ezen a napon: a holokauszt eseményeinek történelmi emlékét, valamint az oktatás fontosságát és a jövő nemzedékeinek a holokauszt tanulságainak a tanulását a jövőbeli bűncselekmények megelőzése érdekében. E határozat részeként az ENSZ kijelentette, hogy elutasítja a holokauszt tagadásának minden kísérletét, részleges vagy teljes tagadását.

1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban.

Becslések szerint a második világháború során hatmillió zsidó vesztette életét. Kegyelettel emlékezünk a holokauszt áldozataira!