A kamerafelvételek alapján kiderült, hogyan történt a tegnapi baleset

Geiger Ferenc polgármester az alábbi közleményt adta ki Facebook-oldalán a tegnap délutáni balesetről:

A kamera mindent rögzített
Gondolom sokan fogtuk értetlenkedve a fejünket, mikor hétfőn délután megláttuk a Hősök terén történt balesetről készült felvételeket. Miként kerülhetett a személygépkocsi a menetiránnyal szembeni buszmegállóba, hogyan ütközhettek, hogy farral háttal “állt be” a Kormányhivatal oldalába?
Nos, közterületi kameráink tökéletes felvételt készítettek – át is adtuk a rendőrségnek – az egész balesetről. Az Ócsai úti felüljáró irányából érkező személygépkocsi idős vezetője, miközben sorra fékeztek az előtte haladó járművek a Hősök tere kereszteződésében lévő piros lámpánál, fokozatosan áttért a szembejövő sávba és fékezés nélkül, frontálisan nekicsapódott a buszmegállóban lévő távolsági busznak, majd arról “lepattanva” a Kormányhivatal oldalában állt meg.
Hihetetlen szerencse, hogy a zöld jelzés idején egyetlen gyalogos, egyetlen jármű nem haladt át éppen a kereszteződésben, s az ütközés pillanatában már valamennyi felszállásra várakozó utas a buszon volt. A személygépkocsit vezető idős férfit a katasztrófavédők vágták ki az összeroncsolódott járműből.
Hogy miért tért át a négysávos úton az autó vezetője, műszaki hiba, rosszullét vagy figyelmetlenség okozta a balesetet, a vizsgálatoknak kell kideríteniük.